2010. július 24.

A karosszéria elkészült!

Najó, csak majdnem, de most már tényleg csak pár nap. Nem így terveztük mikor március elején belevágtunk a munkába, de sajnos több dolog is bejátszott amikre nem számítottunk. Volt benne vastagon vis major, no meg egy kis ráérés is, de nincs ezzel baj. Hobbbisták vagyunk, nem profik. Az történt, hogy a tuningkasznis srácoknál menet közben fellépett némi műhely probléma, ennek megoldása elvitt pár hetet a hasznos munkaidőből, aztán meg én is úgy álltam a dologhoz, hogy ha már hegesztünk, akkor hegesszünk meg mindent.

Az autó bizonyos részei rosszabb állapotban voltak, mint azt gondoltam, no igen, 26 éves a bódé... Máshol viszont szerencsére nem volt akkora baj... ennek pedig örültünk. A srácok beleadták szívüket-lelküket, nagyon profin dolgoznak. Nem kell minden egyes varratnál megbeszélést tartani. Pontosan tudják, mit-, hol-, hogyan-, mennyire kell megerősíteni-, kivágni-, levarrni. Mindezt annak ellenére, hogy ilyen Alfa Romeo-t még csak képen láttak.

A megerősítések sem sima lapolások. Profilba hajtott lemezek, boltívesre alakított (ahogyan mellette a gyári rés) rések és olyan WRC autókon látott megoldások születtek, amik sok esetben csak a szerelhetőséget javítják. Most már minden csavarhoz sokkal könnyebb lesz hozzáférni. Vannak olyan lyukak, amikbe csak be kell tolni a szerszámot, és az rávezeti a nem is látszó csavar fejére. Ahol csak lehetett menetes pogácsák kerültek felhegesztésre, így nem kell ellentartani a másik oldalról az anyára meghúzásnál-lazításnál... és még sorolhatnám. De nem teszem... Egy a lényeg: a karosszéria igazi versenyautóvá alakult. Ezért sem bánom az elvesztegetett időt.

Jövő héten a fényezés következik... vagy az utána levő héten, az már mindegy.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Megosztás

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More