2011. április 16.

Túl az első nehézségen

... és a következő nehézségek előtt. (Így teljes a cím)



Sok minden történt az elmúlt hetekben. Nem volt időm mesélni, csak néha dobtam egy-egy képet. Most megpróbálom összesűríteni az egészet. Az autó nagyjából összeállt. Az utolsó alátétig új benne minden... vagyis majdnem minden. Ami nem új, az be is jelentkezett az első menetnél.

A miskolci verseny előtt alig két héttel még épp csak lábon állt a kocsi. Se gépkönyv, se vizsga, de még csak hűtő sem volt benne, hogy járathassuk a motort. Aztán sorban beérkeztek a megrendelt alkatrészek, a polikarbonátokat is sikerült méretre csiszolni, és persze futottam még pár kört a csavarboltba. Április 15. lett az új deadline, a gépkönyvezés miatt. Addigra mennie kell lábon a kocsinak, különben semmi értelme kapkodni Miskolcra.


Péntek reggel (15-e) még volt pár hiányosság. A hátsó stabilizátor se beállítva, se méretre vágva. A polikarbonátok nincsenek teljesen felszegecselve. A vezetékek mindenfelé lógnak, bal első ülés és övek nincsenek bent, stb. Stb. Szóval a délelőtt munkásan telt. Ebédnél kicsit lazítottunk, aztán Trakival kiegészülve (délelőtt nem ért rá) belehúztunk és kettő óra után a saját lábán gördült ki a kocsi a műhelyből. Másfél év után most ment először saját lábán. Én vezettem :)

A motort már beindítottuk korábban, akkor kiderült, hogy a gyertyákat mindenképp ki kell cserélni. Kaptam vadonatúj Golden Lodge gyertyákat. Az egyik alkatrész kereskedés raktárpolcán porosodtak :) Megvettem a teljes készletet, inkább nálam porosodjon (20 darabról van szó) :) Az E85 üzemhez szükséges elektronikát Miskolc előtt nincs idő beszerelni és beállítani, ezért most a motor maradt a régiben. A verseny után megcsináljuk, így legalább (remélem) tudunk más hibákra figyelni, a motorra nem kell.

Az első út a futóműállítás. Néhány utcányira csak, de már itt éreztem, hogy teljesen más kocsiban ülök mint korábban. Vagy az összes csavar cseréje, vagy az apróbb módosítások miatt, de teljesen más hangulat vezetni. Sokkal nyugodtabb, nem olyan karcos az egész. Rendesen kilátok, bár lehet, hogy az üléspozíción majd kell még állítani. És az egész olyan könnyed, nem olyan küzdelmes vezetni mint régen. Simán teszi amit kell...


A futóműállításnál aztán jöttek a gondok. Nem tudunk elég nagy dőlést adni, ki kell cserélni az alsó lengőkar csavarokat hosszabbra. Most épphogy nullán áll. de nembaj, a gépkönyvezésre elgurulni vele jó lesz így is. Közben egyre erősebb benzinszagot érezni az utastérben, és a termosztátházon levő légtelenítő csavarnál is megjelent a hűtővíz, pedig meg van húzva.

Telefonos érdeklődésre azt mondták az ATB-sek, hogy a 15-17 óra közötti gépkönyvezés már tisztán láthatóan el fog húzódni, elég ha este hétre megyünk. Azon gondolkodtunk, hogy mégis inkább kimegyünk a Hungaroringre most, majd ott bandázunk, és hátha előbb kerül ránk sor, mint este hét. Utána majd megcsináljuk amit kell.

A ringen találkoztunk másik alfákkal, de azok pályaversenyzésre készültek. A sárga 155 nagyon jól néz ki, és a Giovanardi féle gyári építésű WTCC-s 156 sem piskóta. Ezt elfelejtettem lefotózni :) A gépkönyvezés simán ment, persze csak hétkor került ránk a sor, de még így is jobban jártunk, mert ha csak akkorra értünk volna oda, akkor még legalább négy Suzuki lett volna előttünk.

Hazafelé, a műhelytől pár kilométernyire beesett a fékpedál. Pont egy piros lámpánál kellett volna megállni, de nem sikerült... Szerencsére pont beváltott a lámpa, és így sem az előttem állónak nem mentem neki, sem a kereszteződésbe nem gurultunk be tilosban. Ezután rá sem léptem a fékpedálra, hogy ne pumpáljam ki az olajat a rendszerből. Lassan elgurultam a műhelyig, ahol kiderült, hogy a hátsó fék ereszti az olajat.

Faxa. Ezeket a féknyergeket felújítottuk mielőtt beszereltük volna, de már akkor is sejthető volt, hogy nem lesznek hosszú életűek. Bár ennél azért többet vártam. Gyors telefon az OT Expon levő Alexnek, hogy lehet-e ilyen féket kapni újban. Mert most már nem bízok a használtban. De nem. Nem lehet. Viszont pont Alex Alfáriumos standjánál volt Groll "Fastcar" Robi, aki átvette a telefont és felajánlotta a saját vadi új fékjeit amiket magának vásárolt nemrégiben (persze ő mindig tud szerezni, magának amit kell :)). Az ő kocsija még készül, így ráérek viszonozni a fékeket, ha tudtam másikat szerezni, nekem viszont most van rá szükségem. Alfisti rulez :)

Szombat délelőtt Tomci nem bírt magával és szétszedte a tankot, hogy megkeresse a benzinszivárgást. A hír erről a problémáról sem jó. A tank lyukas. Azt hittük, hogy a csőcsatlakozásnál valahol, és elég lesz húzni a bilincsen. De rosszabb a helyzet. A tank alján van egy gombostűfejnyi lyuk, ahol szép komótosan szivárog a benzin. Itt tartunk most... Remélem a vízfolyásnál elég lesz tömítést cserélni...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Megosztás

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More